Egyre több orvos javasolja azt a szülőknek, hogy ne dobják ki a gyerekek tejfogait!

loading...

A tejfogak kiesése az ember életében az első igazán jelentős esemény. Ki emlékszik még arra, hogy milyen érzés volt? A legtöbb gyerek könnyen fel tudja idézni a testi, és lelki megrázkódtatással járó eseményt. Persze az élmény megmaradását a környezet hozzáállása is befolyásolja.

tejfogak

A különböző népeknél ősi rítusok csatlakoznak a tejfog elvesztéséhez. Elég, ha már csak a mi magyar szokásunkra gondolunk, amikor az egér elviszi a tejfogat, és hoz helyébe “vas” fogat. De az is előfordul, hogy a kiesett tejfog a párna alá kerül, amit a fogtündér az éjszaka leple alatt elvisz, és egy kis ajándékkal, vagy pénzzel kedveskedik az “áldozatnak”. Ezt a legendát minden óvodás jól ismeri már.

Egyes tanulmányokból az is kiderül, hogy egyáltalán nem rossz ötlet a gyerek fogainak megőrzése. A fogak őssejteket tartalmaznak, ezért később egy tejfog akár életet is menthet. A 2003-as tanulmány szerint, ha a kihullás után a legrövidebb időn belül tartósítják a tejfogat, akkor később számos betegség kezelésére lesz használható.

Ne egy dobozban tároljuk otthon, hanem vegyük igénybe direkt erre a célra létrejött őssejtklinikák szolgáltatásait. Ott majd megfelelőképpen tárolják annak érdekében, hogy baj esetén használni tudjuk a tejfogakat.

Fontos tudni azt hogy a tejfogakban levő őssejtek a szülők, és közeli hozzátartozók esetében is felhasználhatóak.

Forrás: twice.hu

loading...
loading...

Poszt keresése

Kövessen minket hogy ne maradjon le a friss posztokról!
Ha nem szeretne csatlakozni akkor várjon egy kicsit és eltűnik az ablak. Köszönjük!